Versek a GothArt weboldalról
Salvador Dali: Egyéni inspirációk
piPPó: (aki még csak tizenhárom éves)
Kérdések a süket-néma festőhöz
Mondd! Mit csinálsz, ha fáj a világ?
Festesz magadnak egy másikat?
És ha elfogyott vörös tintád?
Vérrel itatod át papírodat?
És ha a föld alá kívánnak?
Rajzolsz magad köré felhőket?
Ha téged felakasztanának?
Te akasztanád fel előbb őket?
Ha a halál kopogtat ajtódon?
Meghajlítod ecseteddel az időt?
Vagy álarcot festesz, hogy becsapd őt?
És mit csinálsz, ha láthatatlan kezek tépik le ruhád?
Igaz… Mit is? Te csak festesz és festesz tovább…
Lengyel Jolán
Születésnapomon
Kitágul idő, tér, tudat
Elmélkedő a gondolat
Utat mutat
Ma ötvennyolc éves vagyok
Ezen a nyári szép napon
Számolgatok
Elfutott számtalan tavasz
Minden emlékem megmaradt
Ó de ravasz
Tudatom, lelkem ifjú még
Testembe zárva lángban ég
Vagyok ma még
Holnapom száma rejtelem
Terjengő róla képzetem
Mit ad nekem
Százhalombatta - 2009-06-12
Scarlette
Vágyak ágyam mély ölén (18)
Fekszem hűvös fehér ágyon
Mély álomban csókra vágyom
Fordul testem lendül karom
Ölelésed úgy akarom
Mellettem vagy puha ágyban
Te is izzol buja vágyban
Átkarolod derekamat
S, én rögtön megadom magamat
Felébredek szép álmomból
Érzem ahogy a vágy tombol
Ki sem nyitom szemeimet
Oda húzom kezeidet
Oda ahol úgy szeretem
Testem ekkor összerezzen
Érzed vágyam vad viharát
Minden tagom érted kiált
Szádat ajkamra szorítod
Csípőm magadhoz fordítod
Forró sóhajom felkavar
S, már semmi minket nem takar
Csupasz hasad puha bőrén
Kezem köröz mint az örvény
Lassan csúszik célja felé
S, a tied combomon felfelé
Dombokon és völgyeken
Így barangol szád, s kezem
Mintha inda fonna körbe
Úgy szorítasz meggyötörve
Tested szinte könyörög
Kéjt érzünk és örömöt
Egyé lett a testünk, lelkünk
Ritmusosan forgunk, pörgünk
Mámor csúcsán megfeszülve
Végső kéjre felkészülve
Egymás szemébe mélyülve
És mindennel megbékülve
Testünk izmai ellazulnak
Szívünk húrjai most dalolnak
Szép énekük messze száll
S mi aléltan fekszünk már
Belebújok két karodba
Csak ezt súgom: kezdjük újra...!
Tim Olsen
Mókuskerék (avagy: A vándor)
Márciusban jött a dögvész,
Órák alatt elsöpört kész
Kúriákat, falvakat. Ám hős
Utasunk itt maradt. Bár nő
Szívében a kétely, a fájdalom,
Ki hinné, hogy fog rajta a rágalom.
Ember ő is csupán, e kétlábú lény,
Retteg már a szótól, az ígért
Érzelmektől. Hát nem látod? Már csak két
Kődarab maradt szíve helyén.
